Vajda Ágotának hívnak, 15 éves leszek májusban. 2 éve befejeztem a hatosztályos általános iskolát. Iskolát váltottam, ami nagy trauma volt az életemben. Elballagtam általános iskolámból (Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda), amiről tudni kell, hogy amikor elkezdtem ott az első osztályt még egy pici, családias légkörű iskola volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy minden évfolyamból csak egy „futott”, nem volt tornaterem, sem ebédlő. A közeli templom (Kispest Rózsatéri Református Egyházközség) alagsori ebédlőjébe jártunk ebédelni és egy másik, közeli iskolába jártunk télen tornázni, tavasszal és ősszel kint tornáztunk az udvaron. Ez az évek során szűknek bizonyult és a vezetőség valamint a Karácsony Sándor Alapítvány úgy döntött, hogy bővítésre, felújításra szorul az iskola. Amikor elballagtam akkor még nem volt kész, de ma már csodálatosan szép. Van tornaterem és ebédlő is! Szóval miután elballagtam, és átkerültem egy távolabbi iskolába, ahol sok új, furcsa dologgal kerültem szembe, ami nem tett jót nekem több szinten se. Sorolok egyet-kettőt, hogy megértsétek a problémámat: általános iskolában négyes-ötös tanuló voltam és miután átkerültem a mostani iskolámba kettesre romlott az átlagom. Az általános iskolában hamar felismerték a társaim „mimóza” lelkemet és bántottak, ahol csak lehetett. Hat év alatt nagyjából megtanultam ezt kezelni, de a középiskolában ennek sokkal durvább, keményebb változatát éltem, élem át. E miatt sokat sírtam és nem volt kedvem semmihez.

Ekkor látta úgy a családom, hogy pszichológushoz kell fordulni. El is mentem a XII. kerületi nevelési tanácsadóba, ahonnan elmentem egy másik pszichológushoz is. Ez a pszichológus az agy fejlesztésével (neuropszichológus) foglalkozik és rengeteget segített nekem. Nem említek nevet, mert esetleg rossz fényt vetne az eddigiekben kialakult jó kapcsolatunkra Vele.

Most nem róla szeretnék beszélni csak úgy általánosságban a pszichológusokról, ha már ilyen fejlett vagyok a témában. Szóval most vagyok abban a korban, amikor el kellene dönteni, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, de fogalmam még sincs. Sok dolog jutott eszembe például a pszichológián át az énekesnői karrieren keresztül az újságírói pálya is. A pszichológusi pályán gondolkodtam sokat és arra a döntésre jutottam, hogy egy szociálisan túlérzékeny ember vagyok, és nem lennék képes arra, hogy bezárjam a „betegeim” problémáit az irodámba egy kulccsal. Majd hazamenjek és éljem az otthoni életemet, mikor tudom, hogy az egyik betegem éppen az öngyilkosságot fontolgatja vagy éppen az ellenkezője, vagyis nagyon örül valaminek.

Nagyon tisztelem a pszichológusokat azért is, mert 9évet tanultak „miattunk” (a problémás emberek miatt), a segítségre szorulók miatt ültek ennyit a padban, képezték magukat, hogy egyszer embereken tudjanak segíteni.

A négy pszichológus, akit az elején említettem, közülük kettő foglalkozik az én problémáimmal (meg még sok más emberével) és kettővel pedig „munkahelyi” kapcsolatban vagyok (Anyukám munkahelye). Vannak olyan pszichológusok, akik ingyen (vagy kevés pénzért) vállalják a munkát csak, hogy segíthessenek másokon. Én ezt azt hiszem, tudnék így dolgozni egy darabig, de amikor már egy ember fél életét ismerem, nem mondhatom neki azt, hogy „Bocsika, de túl sok probléma van a fejemben! Visszavonulok!”, mert ez, ha nekem valaki ezt mondaná, akkor nagyot csalódás lenne és szidnám magam, hogy miért mondtam el neki a fél életemet.

      Alapvetően boldog ember vagyok és igyekszem örömmel élni az életemet és keresni a vidám dolgokat az életemben. Most az újságírásban keresek sikereket és örömöket, ami remélem menni fog.      

Akinek megtetszett Ágota bemutatkozása, az vegye fel vele a kapcsolatot. E-mail címe: vajdaagota@citromail.hu