A látszat csalt, ekkor még félálomban voltam. Jobb is lett volna, ha az én kis álomvilágomban maradok, hisz olyan látvány fogadott reggel, amire még legédesebb fantáziáimban sem gondoltam volna.

 Március végét járjuk s a kinti világot kettő, három centiméteres hó borítja. S ez a fehér „csoda” már reggel óta csak esik és esik. Vagyis szakad. A hó szakadás mellé pedig „orkán” erejű szél társul. Az ilyenkor ide látogató turisták azt hinnék, eltévedtek és valami hiba folytán Szibériába kerültek. Az utcán sétálva csak azokkal az emberekkel futunk össze, akik épp munkahelyükre vagy iskolába sietnek.

Aki teheti, ki sem mozdul otthonából. Ha mégis rákényszerül neki is, mint a többieknek is csak a szeme látszik ki, és egész teste be van bugyolálva. Ezen a hó szakadta napon beérkezve az iskolába elhangzik a nap szlogenje. „Eljött a Jégkorszak ideje!” Persze sokan viccesnek találják, azért azt mégsem tudják letagadni, hogy elkeseríti őket ez az időjárás.

Nem csak a diákoknak járt az esze ezen a borzasztó témán de a tanárok is az óráikon (mikor már nem bírtak velünk) az időjárást hozták fel, és csalódottan emlegették azt a bizonyos mondatot, ami már minden fiatal könyökén jön ki. „Amikor még fiatal voltam…”

 Akárhogy is közelítjük meg ezt a témát, azt nem tagadhatjuk le, hogy aggodalomra okunk nincs, mert pár nap múlva nyoma sem lesz a hónak. Valójában, ha nem emlegetnénk annyiszor, milyen iszonyatos a havazás akkor senki sem kerítene ekkora feneket ennek az egésznek.